Gerentsér László
(1873–1942) magyar vívómester, atléta, testnevelő pedagógus és sportszakíró / From Wikipedia, the free encyclopedia
Gerentsér László (Szeged, 1873. január 26. – Budapest, 1942. január 12.) magyar vívómester, atléta, testnevelő pedagógus és sportszakíró. A Testnevelési Hivatal munkatársaként és fővárosi testnevelési igazgatójaként az iskolai testnevelést megreformálta, és új alapokra helyezte az oktatását. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett államtudományi doktori oklevelet 1904-ben. [* 1]Fiatal atlétaként a kontinens legjobb rövidtávfutói közé számított. A magyar olimpiai atlétaválogatott edzőjeként (tulajdonképpen vezetőedzőként) részt vett az 1908. és az 1912. évi nyári olimpiai játékokon.
Gerentsér László | |
Született | 1873. január 26.[1] Szeged |
Elhunyt | 1942. január 12. (68 évesen)[1] Budapest[2] |
Beceneve | Doktor, Öreg |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | |
Iskolái | Budapesti Tudományegyetem (–1904) |
Sírhelye | Farkasréti temető (6/8-1-97/98)[3][4] |
Írói pályafutása | |
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
Első műve | Atlétika (1911) |
Fontosabb művei | A modern kardvívás (1944) |
Gerentsér László aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Gerentsér László témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Korának egyik legnevesebb vívómestere és szakírója.[5][6] Az első magyar nyelvű atlétikai szakkönyv szerzője (1911),[7] a párbajtőrvívás egyik magyarországi úttörője és az első magyar párbajtőrtankönyv írója (1930), valamint a magyar kardvívás egyik megreformálója. Borsody László, Italo Santelli mellett a modern magyar kardvívás egyik megteremtője. Gerentsér univerzális vívómesternek számított, hiszen magas szakmai színvonalon oktatta az olimpiai vívás mindhárom fegyvernemét (kard, tőr, párbajtőr).[8] Egyik legismertebb műve A modern kardvívás, amit tanítványai – dr. Bay Béla és dr. Rajczy Imre – két évvel a vívómester halála után, 1944-ben rendeztek sajtó alá. Számos vívással kapcsolatos cikket is írt.
Az Országos Testnevelési Tanács (OTT) előadójaként, majd később fővárosi testnevelési igazgatójaként (1913–1924) jelentős szerepe volt a magyarországi testnevelő tanárképzés átalakításában. A Testnevelési Főiskola létrehozásának egyik szellemi atyja.[9] Az ő érdeme az általános tudású testnevelő tanárképzés megindítása.[10]
Jelentős a vívómesterség szabályozásával, oktatásával kapcsolatos tevékenysége. Sokat tett a női tőrvívás elterjedéséért is. A Magyar Vívómesterek Országos Egyesületének alelnöke (ügyvezetője) volt, illetve a Vívómester Vizsgáztató Bizottság előadójaként oktatta a vívómesterjelölteket. Több évtizeden keresztül volt a Budapesti Tudományegyetem vívómestere.[11][12]