- 405 éve, 1619-ben ért véget a Holland Református Egyház által szervezett és az 1618. november 13-án kezdődött dorti zsinat (vagy dordrechti zsinat), melynek végzései a kálvinizmus öt pontjaként ismeretesek.
- 155 éve, 1869-ben született Győry Tibor orvos, orvostörténész, Magyarország orvosi bibliográfiájának összeállítója († 1938).
- 150 éve, 1874-ben született Howard Carter brit rajzoló, amatőr régész, az egyiptológia egyik leggazdagabb és leghíresebb leletének, Tutanhamon fáraó sírjának, a Királyok völgye 62-nek a felfedezője († 1939).
- 140 éve, 1884-ben született Csikász Imre magyar szobrászművész († 1914).
- 100 éve, 1924-ben született Bulat Okudzsava orosz költő, író, dalénekes (bárd) († 1997).
- 75 éve, 1949-ben hunyt el II. Lajos monacói herceg (* 1870).
- 75 éve, 1949-ben született Billy Joel ötszörös Grammy-díjas amerikai rockzenész, énekes, dalszerző, és klasszikus zeneszerző.
- 65 éve, 1959-ben született Áder János magyar jogász, politikus, Magyarország köztársasági elnöke, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség egyik alapítója.
- 50 éve, 1974-ben adták át a prágai metró első szakaszát a forgalomnak.
- 35 éve, 1989-ben hunyt el Kárteszi Ferenc matematikus, egyetemi tanár, akadémikus, a Bolyai-kutatás és Bolyai János Appendix. A tér tudománya című műve közreadásánakskiemelkedő alakja (* 1907).
- 35 éve, 1989-ben hunyt el Karl Brunner svájci származású amerikai közgazdász (* 1916).