A kvantummechanika története
From Wikipedia, the free encyclopedia
A kvantummechanika története alapvető része a modern fizika történetének. Az elmélet kifejlődésének története egyes fizikai jelenségek – feketetest-sugárzás, fotoelektromos jelenség, napemissziós spektrumok – a Planck-féle kvantumhipotézisre alapuló magyarázatával kezdődött, amit régi kvantumelméletnek nevezünk.[1] A klasszikus mechanikában kifejlesztett technológiára építve, fejlesztette ki a hullámmechanikát Erwin Schrödinger, az ő és mások munkája alapján indult el a kvantummechanikai modern korszaka 1925-ben. Paul Dirac relativisztikus kvantumelméleti munkája alapján dolgozták ki a sugárzás kvantumelméletét, amely a kvantumelektrodinamikában, az első kvantumtérelméletben csúcsosodott ki. A kvantummechanika története a kvantumtérelmélet történetében folytatódik tovább. Illetve szorosan összekapcsolódik vele a kvantumkémia története, a kémiai szerkezet, a reakcióképesség és a kötés elméleti alapja összefonódik a cikkben tárgyalt eseményekkel.
A "kvantummechanika" (németül Quantenmechanik) kifejezést először német fizikusok egy csoportja – köztük Max Born, Werner Heisenberg és Wolfgang Pauli – alkotta meg az 1920-as évek elején a Göttingeni Egyetemen. Először Born 1925-ös, "Zur Quantenmechanik" című tanulmányában használták.[2][3]
A kvantum magyar szó a latin "quantum" szóból (jelentése: „mekkora, mennyi, mennyit, mennyire”) származik. Egy mennyiség akkor kvantált, ha csak meghatározott értékeket vehet fel, erre jó példa a Plank-féle harmonikus oszcillátor energiája. Például a legtöbb országban a pénzt effektíve kvantált, és a pénz kvantuma a forgalomban lévő legalacsonyabb értékű érme. A kvantummechanika a mechanikának azon része, amely olyan objektumokkal foglalkozik, amelyekre vonatkozó meghatározott tulajdonságok kvantálnak.