A német nyelv története
From Wikipedia, the free encyclopedia
A német nyelv a többi germán nyelvvel együtt az indogermán nyelvcsaládba tartozik, melyből a germán nyelvek az első hangeltolódás során váltak ki. Ezen hangeltolódás részleteit részben a Jacob Grimmről elnevezett Grimm első törvénye (Grimm'sche Gesetz), részben pedig Verner törvénye írja le. A hangeltolódás folyamata során alakult ki a germán ősnyelv, vagy ősgermán nyelv.
Az 5. és 8. évszázadok között a nyugati-germán nyelvek egy része a Benrath-vonal alatt egy második hangeltolódáson ment keresztül, mely az ófelnémet nyelv kialakulását eredményezte. Ennek nyelvjárásai közé tartoztak a weser-rajnai germán rajnai frank és középfrank (ripuári, moseli frank nyelvjárások), valamint az elbai germán keleti frank, alemán és bajor nyelvjárások. A további évszázadokban alakult ki a középfelnémet nyelv, majd az azt követő korai újfelnémetből alakult ki a modern újfelnémet nyelv, a Hochdeutsch.
A nyugati germán nyelvek közül a Britanniába vándorolt szászok, angolok és jütök nyelvét nem érintette a második hangeltolódás. Az óalnémet, valamint az óalfrank szintén nem vette át a változásokat, azonban utóbbiak esetén megmaradt a felnémettel való érintkezés és ezek a nyelvjárások egy dialektus-kontinuumot képeztek. Az alfrank nyelvjárásokból fejlődött ki a holland nyelv.