Formula–1 magyar nagydíj
autóverseny-sorozat / From Wikipedia, the free encyclopedia
A magyar nagydíj a Formula–1 egyik versenye, amelyet 1986 óta – megszakítás nélkül – rendeznek meg a Budapest melletti Mogyoród község külterületén található Hungaroring versenypályán. Előtte egy alkalommal, 1936-ban rendeztek Grand Prix versenyt a Népligetben, mely még nem volt hivatalos világbajnoki futam és nem is osztottak a verseny végén pontokat. Kisebb átalakítások után a pálya 2003-ban nyerte el jelenlegi vonalvezetését, amelynek hossza 4,381 kilométer. A verseny hossza 70 kör, vagyis a pilótáknak 306,67 km-t kell teljesíteniük, amely távot körülbelül 110 perc alatt lehet megtenni. A kétórás időhatár életbe léptetésére volt már szükség, 1986-ban egy körrel rövidebb volt a futam. Esős körülmények között futott verseny a 2006-os és a 2021-es Forma-1-es futam volt, utóbbin a rajtot követően az első kanyarban történt egy baleset és piros zászlós megszakítás következett. A legtöbb pole-pozíciót (9) és győzelmet (8) a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerezte, Michael Schumacher négyszer, Ayrton Senna háromszor nyert a magyar nagydíjon. Szűk pályaszakaszai és éles kanyarjai miatt nehéz az előzés, ezért a Hungaroringet a monacói városi pályához szokták hasonlítani.
Magyar nagydíj | |
Megrendezve | 1936, 1986– |
Versenypályák | Népliget, Hungaroring |
Körök száma | 70 |
Legtöbb győzelem | Lewis Hamilton (8) |
A(z) Magyar nagydíj weboldala |
2021 júliusában újra meghosszabbították a nagydíj megrendezését biztosító szerződést, így egészen 2037-ig ellátogat a száguldó cirkusz Magyarországra.[1]