Japán történelme
From Wikipedia, the free encyclopedia
Japán történelme mintegy 130 ezer éve, az első emberek megérkezésével kezdődött. Az első ismert kultúra a zsinegdíszes agyagedényeiről elnevezett, 12-14 ezer éve megjelent Dzsómon-kultúra volt, amelyet egyes történészek az ajnu népcsoporttal azonosítanak. I. e. 1000-800 körül kezdett el terjedni az ázsiai kontinens felől a fémeszközöket alkalmazó, mezőgazdaságból élő Jajoi-kultúra, amely – Hokkaidó kivételével – hamarosan meghódította a Japán-szigeteket. A számos apró törzs közül i. sz. 240 körül emelkedett ki a Jamatai királyság, amely a szigetek területének jelentős részét meghódította. A mai császári család ennek az államnak uralkodóházára vezeti vissza családfáját. A 6. században Koreából Japánba is átterjedt a buddhizmus, amely nem váltotta fel a korábbi animista sintó vallást, hanem egymás mellett, egymással keveredve vannak jelen egészen a mai napig.
A japán államszervezet és a tervszerűen kialakított fővárosok (794 után Kiotóban) kínai mintát követtek. A 8-12. század közötti Heian-korban a császár hatalma folyamatosan lehanyatlott és a harcos szamurájcsaládok kezébe tevődött át. A Minamoto és Taira családok harcából az előbbi került ki győztesen; vezetője, Minamoto no Joritomo sógunnak kiáltotta ki magát és formálisan a császár meghatalmazásával, ténylegesen teljesen önállóan uralkodott az országban. 1274-ben és 1281-ben a mongolok megpróbálták meghódítani Japánt, de visszaverték őket. A Minamoto-sógunok idejében elkezdődött egy feudális társadalom kialakulása, amelyben a politikai és katonai hatalom a központ helyett egyre inkább a helyi nagybirtokosokhoz, a daimjókhoz került át. A 15. század közepétől a 16. század végéig Japán egymással háborúzó kis államocskákra, családokra esett szét. Az államot Oda Nobunaga és utóda, Tojotomi Hidejosi egyesítette ismét. Utóbbi 1598-as halála után Tokugava Iejaszu szerezte meg a hatalmat és leszármazottjai, a Tokugava-sógunok egészen a 19. század közepéig kormányozták az országot. Ebben a korszakban szigorú kasztrendszert vezettek be a társadalomban és a külfölddel való kapcsolatokat a minimálisra korlátozták.
Az elszigetelődésnek az 1853-54-es amerikai Perry-expedíció vetett véget, amely hadihajóival kikényszerítette a kereskedelmi kapcsolatok felvételét. A sógunátus bukásával Meidzsi császár és a mögötte álló oligarcha-csoport vette át az irányítást, akik európai mintára megkezdték az ország gyors modernizálását. Japán a 20. század elejére imperialista ipari országgá vált, amely még a cári Oroszországgal is sikerrel vette fel a versenyt. Az 1930-as évek elején a hadsereg ultranacionalista jobboldali vezetése kiszorította a kormányból a civil politikusokat és terjeszkedő, agresszív politikára váltott. 1937-ben háborúba keveredtek Kínával, 1941-ben pedig meglepetésszerű csapást mértek az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájára. A második világháborúban a kezdeti sikerek ellenére a midwayi csata után Japán defenzívába szorult és elvesztette korábbi hódításait. Miután Hirosima és Nagaszaki városaira az amerikaiak atombombát dobtak, az ország kapitulált.
Az amerikai megszállás során a japán politikai és gazdasági rendszer gyökeres reformon ment keresztül. Az új kormányzat lemondott a katonai megoldásokról és erőit a gazdasági fejlődésre összpontosította. A japán gazdaság rendkívül gyorsan növekedett és az 1960-as évek végére az USA után legerősebbé vált a világon. A fejlődés az 1990-es évek elején megtorpant és azóta stagnálás vagy gyenge növekedés jellemzi. 2011-ben rendkívül erős földrengés rázta meg Japán északkeleti részét és azt követő szökőár megrongálta a fukusimai atomerőművet.