Siegfried Sassoon
angol költő, naplóíró / From Wikipedia, the free encyclopedia
Siegfried Loraine Sassoon (Brenchley, Matfield, Kent, Anglia, 1886. szeptember 8. – Heytesbury, Wiltshire, Anglia, 1967. szeptember 1.), angol költő és író.
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. (2007 márciusából) |
Siegfried Sassoon | |
1915-ben | |
Élete | |
Született | 1886. szeptember 8. Brenchley, Matfield, Kent, Anglia |
Elhunyt | 1967. szeptember 1. (80 évesen) Heytesbury, Wiltshire, Anglia |
Sírhely | Somerset |
Szülei | Theresa Thornycroft Alfred Ezra Sassoon |
Házastársa |
|
Gyermekei | George Sassoon |
Pályafutása | |
Jellemző műfaj(ok) | vers, próza |
Kitüntetései |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Siegfried Sassoon témájú médiaállományokat. |
Elsősorban háborúellenes írásai és költeményei miatt ismert.
Hatalmas feltűnést keltett 1917-ben, amikor kitüntetettként háborúellenes felhívást tett közzé:
„E nyilatkozatommal nyíltan szembeszegülök a hadvezetéssel, mert úgy gondolom, a háborút szándékosan elnyújtják azok, akiknek hatalmában állna végét vetni. Katona vagyok magam is, s hiszem, hogy bajtársaim nevében szólok. Úgy gondolom, ez a háború, melyet védelmi és felszabadító háborúnak tudtam, mikor részt vállaltam benne, támadó, hódító háborúvá fajult. Úgy gondolom, a célok, melyekért bajtársaimmal készek voltunk küzdeni, egyértelműbb megfogalmazást kívántak volna, hogy változtatni rajtuk ne lehessen; ha nem módosulnak, törekvéseinket tárgyalások útján is érvényesíthetnénk. Tanúja és részese voltam a hadsereg szenvedéseinek, s nem nézhetem tétlenül, hogy e szenvedéseket olyan célkitűzésekért szaporítsák, melyek meggyőződésem szerint gonoszak és igaztalanok. Nem a háborúzás, hanem a politika tévedései és hazugságai ellen tiltakozom, melyekért katonák ontják vérüket. Azok nevében, akiknek jelenleg is gyötrelem az osztályrészük, felemelem szavam a szemfényvesztés ellen, melynek áldozatai; s remélem, kikezdhetem hátországbeli honfitársaim zömének kőszívű önelégültségét is, akik napirendre térnek e nem szűnő kínszenvedés felett, mert nem érzik saját bőrükön, és képzeletük szegényesebb, hogysem felmérhetné.”