Lukács György (filozófus)
(1885–1971) marxista filozófus, esztéta, politikus, irodalomkritikus / From Wikipedia, the free encyclopedia
Szegedi Lukács György, születési nevén Löwinger György Bernát[5] (Budapest, 1885. április 13. – Budapest, 1971. június 5.)[1] kétszeres Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar filozófus, irodalmár, esztéta, egyetemi tanár, marxista gondolkodó és kommunista politikus, akit széles körben a „nyugati marxizmus” alapítói között tartanak számon. Kétségtelenül a legnagyobb hatású magyar filozófus, munkásságát ma is világszerte ismerik, respektálják és egyetemi szinten oktatják. A Magyarországi Tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztosa, a második Nagy Imre-kormány népművelési minisztere, 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja.
Ez a szócikk a filozófusról szól. Hasonló címmel lásd még: Lukács György (egyértelműsítő lap). |
Lukács György | |
1952-ben | |
Született | Löwinger György Bernát 1885. április 13. Budapest |
Elhunyt | 1971. június 5. (86 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Jelena Grabenko,[1] Jánosi (Bortstieber) Gertrúd[2] |
Gyermekei | (nem vér szerinti) Jánossy Ferenc Jánossy Lajos Jánosi Anna |
Szülei | Wertheimer Adél Lukács (Löwinger) József[2] |
Foglalkozása |
|
Tisztsége |
|
Iskolái |
|
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert (jobb oldali munkásmozgalmi díszsor J. 13) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Lukács György témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Nevét elsősorban a II. világháború előtt írt irodalomelméleti, esztétikai és filozófiai munkái tették ismertté; manapság a legtöbbet olvasott írásai az 1916-os A regény elmélete (Theorie des Romans) és az 1923-ban megjelent Történelem és osztálytudat (Geschichte und Klassenbewußtsein). Bár kései munkássága kevésbé ragadta meg a publikum fantáziáját, írásai nemcsak azért őrizték meg filozófiai érdekességüket, mert magukban hordozzák egy nem dogmatikus, nem redukcionista marxizmus újrafogalmazásának ígéretét, hanem mert összefonódik bennük a neokantianizmus, Hegel és Marx értelmezésének filozófiai kísérlete a modernitás problémái iránt mutatott finom érzékenységgel.