SMS Szent István
az Osztrák–Magyar Monarchia csatahajója / From Wikipedia, the free encyclopedia
Az SMS Szent István[1] az Osztrák–Magyar Monarchia egyik csatahajója volt az első világháború idején. A négy tagból álló Tegetthoff-osztály utolsó egységeként készült el, testvérhajói a Tegetthoff, a Viribus Unitis és a Prinz Eugen voltak. 1918. június 10-én a MAS 15 jelű olasz gyorsnaszád (torpedókkal felszerelt motorcsónak) torpedói süllyesztették el Premuda szigetének közelében, mikor a Szent István első bevetésének gyülekezőhelyére tartott.
SMS Szent István | |
A Szent István a Fasana-szorosban | |
Hajótípus | csatahajó |
Névadó | I. István magyar király |
Tulajdonos | Császári és Királyi Haditengerészet |
Hajóosztály | Tegetthoff-osztály |
Pályafutása | |
Építő | Ganz-Danubius (Fiume) |
Ára | 60 600 000 korona |
Építés kezdete | 1912. január 29. |
Vízre bocsátás | 1914. január 17. |
Szolgálatba állítás | 1915. november 17. |
Szolgálat vége | 1918. június 10. |
Sorsa | 1918. június 10-én elsüllyesztették. |
Általános jellemzők | |
Vízkiszorítás | 20 008,3 t (konstrukciós) 21 346 t (teljes terheléssel) |
Hossz | 152,183 m (teljes) 151 m (vízvonalon) |
Szélesség | 27,9 m |
Merülés | 8,588 m |
Hajtómű | 12 db Babcock & Wilcox kazán 4 db AEG Curtis gőzturbina 2 db hajócsavar (Ø 4,0 m) |
Üzemanyag | szén és olaj (1844,5 ill. 267,2 t) |
Teljesítmény | 26 400 le |
Sebesség | 21 csomó (38 km/h, próbajáraton, nem hivatalos adat) |
Hatótávolság | 7800 km 10 csomós (19 km/h) sebesség mellett |
Fegyverzet | 12 × 30,5 cm L/45 Sk (912 lövedék) 12 × 15 cm L/50 Sk (2160) 12-18 × 7 cm L/50 (7200) 5 db 53,3 cm cm-es víz alatti torpedóvető cső (1-1 elöl, hátul és kétoldalt – 14 torpedó) |
Páncélzat | övpáncél: 100-150-280 mm fedélzet: 30-35-48 mm lövegtornyok: 60-280 mm kazamaták: 100 mm elülső parancsnoki torony: 250-356 mm hátsó parancsnoki torony: 250 mm citadella: 180-200 mm torpedóválaszfal: 36 mm keresztirányú válaszfalak: 120-180 mm |
Legénység | 1087-1094 fő 31-38 tiszt, 1056 főnyi legénység |
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Szent István témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Megépítésére a Ganz-Danubius hajógyár akkoriban Magyarországhoz tartozó Fiumében lévő gyártelepe kapta a megbízást annak fejében, hogy a magyar kormányzat elfogadja a Monarchia 1910–11-es haditengerészeti költségvetését. A hajó ennek megfelelően az osztály egységei közül egyedüliként magyar nevet kapott. Az első magyar király utáni elnevezéséről személyesen maga Ferenc József döntött. Testvérhajóival együtt magas harcértékű, erős hajóként tartották számon, ezek voltak az első olyan szolgálatba állított dreadnought-mintájú csatahajók, melyek fő lövegtornyaiba három löveget helyeztek el. Ugyanakkor számos konstrukciós hibájuk is volt, főként a torpedóvédelem területén.
A Szent István építési munkálatai lassan haladtak, amit a világháború kitörése még inkább hátráltatott, és emiatt csak 1915. november 17-én adhatták át a flottának. Szolgálati idejének nagy részét Póla kikötőjében töltötte, és azt csak tüzérségi gyakorlatok idejére hagyta el rövid időre. Egyetlen harci bevetésére 1918. június 9-ének estéjén hajózott ki, mikor testvérhajóival és a flotta nagy részével közösen 11-ére rajtaütést terveztek végrehajtani az otrantói tengerzáron. Az Olasz Királyi Haditengerészet (Regia Marina) két torpedóval felszerelt motorcsónakja (MAS)[2] június 10-én hajnalban azonban Premuda közelében észlelte azt a köteléket, melyben a Szent István és a Tegetthoff hajózott a gyülekezési pont felé. A dalmát partvidék előtt végrehajtott éjszakai bevetésükről éppen visszatérőben lévő MAS-oknak sikerült észrevétlenül a kísérő hajók közé beférkőzniük és torpedóikat kilőniük a csatahajókra, melyek közül a MAS 15 két torpedója a kazántermek magasságában – a torpedóvédelem szempontjából kritikus helyen – eltalálta a Szent Istvánt. A csatahajó közel háromórás küzdelmet folytatott a testébe betörő-beszivárgó vízzel, mely egyre több kazánt tett használhatatlanná, ami miatt a szivattyúk sem üzemelhettek már. Végül a kazántermek közötti válaszfalak átszakadása után a hajó átfordult és elsüllyedt. A tragédiában 89 fő veszítette életét, főként azok, akik a hajó belsejében a vízbetörések elhárításán dolgoztak. A Szent István volt az egyetlen olyan csatahajó az első világháborúban, melynek elvesztését mozgóképen rögzítették.
A legnagyobb magyar építésű hajóként is számon tartott csatahajó maradványait 1974-ben találták meg 60-70 méteres mélységben. A horvát kulturális minisztérium a hajóroncsot hadisírrá nyilvánította, és búvárok számára csak engedéllyel merülhető.