Személyi számítógép
From Wikipedia, the free encyclopedia
A személyi számítógép (angolul: personal computer, PC) olyan számítógép, amely nem egy központi számítógép terminálja (munkaállomása), hanem önálló, egyetlen személy (az ún. végfelhasználó) által kezelt, kisebb méretű gép saját billentyűzettel, processzorral, operatív memóriával és monitorral. Létrehozásához a számítógép elektronikájának miniatürizálódása és lényegesen kisebb előállítási költsége volt szükséges, ami a nyomtatott áramkörök és a mikroprocesszorok megjelenésével lett elérhető. Az International Business Machines (IBM) 1981. augusztus 12-én mutatta az első személyi számítógépét.[1]
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. (2007 júniusából) |
Nem tévesztendő össze a következővel: Számítógép. |
A számítógép fizikai megjelenését angol szóval „hardware”-nek, magyarosítva hardvernek nevezik. Hardver a gépház, a mikroprocesszor, a merevlemez, a monitor, a billentyűzet stb. A hardver használatát azonban telepített szoftverek („software”) biztosítják. A gépen a szoftverek futtatását hardver teszi lehetővé. A gépre többféle operációs rendszer telepíthető. A korábbi években a különböző DOS verziók uralták a területet, ma már csaknem kizárólagos a grafikus felülettel rendelkező Windows, Mac OS X és Linux használata.
1974-ben az Altair 8800 volt az első olyan gép, mely nagy számban eladható volt. Szintén sikeres volt az Apple II, a Commodore PET és a Commodore 64 számítógép az 1980–1990-es években, majd az Atari ST és a Commodore Amiga. Az Apple Macintosh család ma is a piacon van. A legelterjedtebb azonban az úgynevezett IBM PC, mely messzemenően standardizált perifériáival és központi egységével viszonylag elfogadható áron vehető meg.
A személyi számítógépcsaládokon (IBM, Apple) belül fontos szempont a kompatibilitás kérdése, aminek két oldalról is meg kell valósulnia: hardver és szoftver oldalról. A hardverkompatibilitás azt jelenti, hogy a számítógép egyes részegységeinek, alkatrészeinek azonosan és csereszabatosan kell működnie, gyártótól függetlenül. A szoftverkompatibilitás szerint pedig a felhasználói szoftvereknek ugyanúgy kell futniuk a különböző gépeken. Az IBM-PC processzorai lefelé (visszafelé) kompatibilisek az IBM-PC hardver- és szoftverelőírásaival. A PC-k lefelé való program-kompatibilitásának biztosításához a legfontosabb eszköz az un. x86-os utasításkészlet. Ez alatt azoknak az utasításoknak az összességét értjük, amelyek lényegében nem változtak az IBM PC megjelenése óta. Ezeket az utasításokat minden PC processzora ismeri és képes végrehajtani. A fejlettebb processzorok a program-kompatibilitást azzal érik el, hogy az x86-os utasítások végrehajtását emulálják.