Kritikai realizmus
művészeti irányzat / From Wikipedia, the free encyclopedia
A kritikai realizmus művészeti irányzata a realizmuson belüli, a naiv realizmust(wd) követő fejlődési szakasz, a polgári társadalom problémáit, visszásságait feltáró művészi ábrázolásmód, tulajdonképpen a polgárság önkritikáját adja. Képviselői a művészi tükrözés magasabb szintjén, tudatosan fejlesztik tovább a realizmus addigi vívmányait, mint a művészi igazság kifejtését, az esztétikai teljességre törekvést, a tipikus megjelenítését, a típusalkotás belső dialektikáját, a mondanivaló és a formai megoldások egységét. A 19. században fejlődött ki, fő műfaja a regény, képviselői ezen téren Balzac, Stendhal, Gogol, Tolsztoj és mások. A 20. században már merített a nem realista művészi irányzatok eredményeiből is.[1]
Elsősorban, de távolról sem kizárólag a marxista esztétika által használt fogalom, a nyugati, polgári művészettörténet helyette inkább a hasonló tartalmú „szociális realizmus”(wd) (angolul social realism, azaz társadalmi realizmus, nem tévesztendő össze a szocialista realizmussal) fogalmat használja. Hasonló tartalmat takar még a 19. századi polgári realizmus, vagy a nagyrealizmus kifejezés is.[2]