Molnár Ferenc (író)
(1878–1952) drámaíró / From Wikipedia, the free encyclopedia
Molnár Ferenc (született: Neumann Ferenc, külföldön gyakran Franz Molnar; Budapest, Józsefváros, 1878. január 12.[16] – New York, 1952. április 1.) magyar író, drámaíró, újságíró, haditudósító.
Ez a szócikk az íróról, újságíróról szól. Hasonló címmel lásd még: Molnár Ferenc (egyértelműsítő lap). |
Molnár Ferenc | |
1918-as levelezőlapon (fotó: Uher Ödön) | |
Született | Neumann Ferenc 1878. január 12.[1][2][3][4][5] Budapest[6][7][8][9] |
Elhunyt | 1952. április 1. (74 évesen)[7][10][11][12][8] New York[6][7][8][9] |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa |
|
Gyermekei | Sárközi Márta |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Genfi Egyetem ( – nincs) |
Kitüntetései | Ferenc József-rend |
Halál oka | rák |
Írói pályafutása | |
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
Jellemző műfajok | regény, vígjáték |
Első műve | Az éhes város (1901) |
Fontosabb művei | A Pál utcai fiúk (1907) Liliom (1909) Játék a kastélyban (1926) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Molnár Ferenc témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Bár Molnár Ferenc neve legtöbbeknek a Pál utcai fiúk népszerű ifjúsági kisregényével kapcsolódik össze, személyében olyan kaliberű alkotóról van szó, akinek a műveit világszerte előadták, akinek az 50. születésnapját fényes keretek közt a New York-i Broadwayn ünnepelték, akit az Egyesült Államok elnöke, Calvin Coolidge személyesen fogadott a Fehér Házban, s aki az 1920-30-as években becslések szerint több mint 1 millió amerikai dollárt keresett évente.
„Molnár a magyar irodalom előkelő idegene” – mondta róla Németh Andor (1891–1953) kortárs író, míg Schöpflin Aladár (1872–1950) irodalomtörténész, műkritikus és műfordító így emlékezett: „Ő az egyetlen magyar író, aki egész erejével nemzetközi ellenőrzés alatt áll, s akiről mindenütt kialakult egy főpontjaiban egységes vélemény. Útját ennek a sikernek tagadhatatlanul a szórakoztató képessége egyengette, de ami irodalmi szempontból figyelemre méltóvá teszi s magasan kiemeli azoknak sorai fölé, akik éppen csak hogy szórakoztatják az embereket, az valami több, valami értékesebb. Az, hogy benne megérett és kifejezésre jutott a világ dolgainak s az embernek egy olyan szemléleti módja, amely teljesen és egyedül az övé s ennek kifejezésére olyan formai eszközöket talált, melyek saját, egyéni tulajdonai. […] Tagadhatatlan, hogy Molnár mondanivalója különbözik mindenki másétól, csak ő tudja elmondani s a formái, különösen a drámában, lényeges pontokon különböznek mindenki más formájától”.