Möngke mongol nagykán
A Mongol Birodalom 4. mongol nagykánja / From Wikipedia, the free encyclopedia
Möngke (mongolul: Möngke / Мөнх Mönkh; kínai: 蒙哥; pinyin: Ménggē; 1209. január 10. – 1259. augusztus 11.)[1] a Mongol Birodalom negyedik nagykánja volt, aki 1251. július 1-jétől 1259. augusztus 11-ig uralkodott. Dzsingisz kán (1206–1227) legfiatalabb fiának, Tolujnak a fia volt, a legidősebb a négy közül, akik Toluj főfeleségétől, Szorkuktani Bekitől születtek (a többi Kubiláj, Hülegü és Arig böke). Apja Dzsingisz kán negyedik fia volt, míg anyja egy kereit[2] hercegnő. A mongolok „egyetemes uralkodójaként” Möngke felügyelte azokat a még Ögödej által hozott közigazgatási reformokat, amelyek megerősítették a központi kormányzás szerepét birodalmában, és biztosították a forrásokat a birodalom terjeszkedéséhez keleten Kínáig, nyugaton pedig Szíriáig. Möngke hatalmas hadsereget tudott mozgósítani birodalma mindkét oldalán zajló hadjáratokhoz. Az ő uralkodása volt az utolsó a mongol kánoké közül, amely egy egységes birodalmat ölelt át, mielőtt az végleg felbomlott volna több kánságra, amelyeket az alapító Dzsingisz kán egymással versengő leszármazottai irányítottak. Möngke gyakorlatilag katonai puccsal vette át a hatalmat, mivel a legerősebb Dzsingisz unoka, Batu javaslatára lett a mongolok nagykánja. Az ő rezsimje maradt a mongol kánok közül a legdominánsabb.
Möngke | |
mongol nagykán | |
Uralkodási évei | 1251 – 1259 |
Elődje | Güjük Ogul Gajmis(wd) (régens) |
Utódja | Arig böke |
Uralkodóház | Bordzsigin |
Született | 1209. január 11. Mongol Birodalom |
Elhunyt | 1259. augusztus 11. (50 évesen) Diaoju erőd |
Nyughelye | Burhan Haldun |
Édesapja | Toluj |
Édesanyja | Szorkuktani Beki |
Testvére(i) |
|
Házastársa |
|
Gyermekei |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Möngke témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Möngke uralkodását gyors terjeszkedés jellemezte. Uralkodása alatt a mongolok sikeresen meghódították Szíriát, Irakot és a Dali királyságot. Hadjáratokat vezetett Kínában, és meghódította a dél-kínai királyságokat. Hadseregét a Szung-dinasztia ellen vezette. Szerepe a muszlim világ történetében abban rejlik, hogy az ő megbízásából indította Hülegü azt az expedíciót, amely az Ilhanátus megalapításához vezetett.
Sorsa összefonódott Batu kán sorsával, akinek parancsnoksága alatt szolgált, legalábbis az 1237-1242-es oroszországi és kelet-európai nagy invázió korai szakaszában.
Möngkének – bár maga láthatóan továbbra is ragaszkodott ősei sámánhitéhez – figyelemre méltó volt érdeklődése és toleranciája a vallások széles köre iránt. Willem van Rubroeck ferences misszionárius 1253-55-ben Mongóliába utazott, és meglátogatta Möngke udvarát Karakorumban, ahol részt vett a keresztények, muszlimok és buddhisták közötti vallási vitában.[1]
Möngke Diaoju (ma Csungking) ostroma során halt meg a harctéren, feltehetően vérhasban, kolerában, esetleg tífuszban. Halála polgárháborút robbantott ki a mongol kánságban a birodalom örökléséért Kubiláj és Arig böke között, amelyben 1264-ben az előbbi győzött.