Szexuális irányultság
From Wikipedia, the free encyclopedia
A szexuális irányultság (szexuális orientáció, nemi irányultság, szexuális beállítottság) dönti el, hogy az egyén társkereső aktivitása döntően milyen partnerre (elsősorban, hogy melyik nem képviselőire) irányul.
Hasonló jelentéstartalommal bír a szexuális preferencia kifejezés is, de az utóbbit többnyire azok használják, akik szerint a szexualitás nem rögzült, vagyis szabad választáson alapul, ellentétben azokkal, akik szerint a szexualitás iránya korai életkorban dől el.
Többféle besorolási sémát használtak már a szexuális orientáció meghatározására a 19. század közepe óta, és többen többféleképpen definiálták a fogalmat. Mindazonáltal a legtöbb definíció tartalmaz egy pszichológiai összetevőt (mint például valaki erotikus vágyainak tárgya) és egy viselkedéstani összetevőt (ami az egyén szexuális partnerkapcsolataira összpontosít).
A „szexuális irányultság” jogi kifejezésként elsősorban az antidiszkriminációs ügyekben használatos.
A szexuális identitás a szexuális orientáció szinonimája lehet, de a két kifejezést megkülönbözteti, hogy a szavak szoros értelmében az identitás az egyén önmagáról alkotott képét jelöli, míg az orientáció az illető vágyait, elképzeléseit és/vagy viselkedését. A kettő nem szükségképpen esik egybe. (Nem azonos a nemi identitás fogalmával.) A szexuális irányultság és a nemi identitás minden emberben összetett folyamatok révén, magától, természetes módon alakul ki. Kívülről nem befolyásolható és nem változtatható meg. Nem döntés vagy választás kérdése.[1]