Szkíták
From Wikipedia, the free encyclopedia
A szkíták – régi magyar nevén: szittyák – indoiráni (kelet-iráni) nyelvet beszélő, nomád lovasnép voltak. Az i.e. 9. és 8. század tájékán vándoroltak be Közép-Ázsiából a mai Ukrajna és Dél-Oroszország területére, ahol körülbelül a 3. századig éltek.
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. (2023 decemberéből) |
A lovas hadviselésben jeleskedő[1] szkíták kiszorították az agathürszöket és a kimmereket, és megérkezésüktől kezdve ők voltak a legerősebb nép a nyugat-eurázsiai sztyeppén[2]. Az i.e. 7. században a Kaukázuson is átkeltek, és a kimmerekkel gyakorta végigfosztogatták Nyugat-Ázsiát. Miután innen visszaverték őket a médek, a szkíták visszahúzódtak eredeti szállásterületeikre, ahol aztán fokozatosan meghódították őket a szarmaták[3]. Az i.e. 2. században a Krím-félszigeten felépült, hellenizált városukat, Schythian Neapolist elfoglalta VI. Mithridatész pontoszi király, és a Boszporoszi Királysághoz csatolta.
A 3. századra a szarmatákat, és a szkíták maradékait elsöpörték a gótok, és akik még megmaradtak belőlük, azokat a kora középkor népvándorlásai során érkező szlávok magukba olvasztották. A szkíta nép fontos szerepet játszik az oszétok etnogenezisében, akik úgy tartják, hogy az ő őseik, az alánok is tőlük származnak.
A szkíták eltűnése után a kortárs, középkori és kora újkori történetírók a „szkíta” megnevezést számos, velük nem rokonítható, de ugyanúgy sztyeppei népre alkalmazták.
Fontos szerepel játszottak a Selyemút működésében. Letelepedett tagjaik ügyesen munkálták meg a fémeket, az utókor számára fennmaradt dísztárgyaik sajátos művészeti stílusukat hordozzák magukon.[4]